Rémisztő merülések a Concordia roncsában

A pusztulásnak a Costa Concordia tengerjáró roncsában látott képei élete legnagyobb megpróbáltatását jelentik Fabio Paoletti búvár-barlangász számára, aki szerint időnként rémisztő a holttestek utáni kutatás ebben a tengeralatti labirintusban.

"Mindig félelmet érzek, amikor le kell merülnöm, hogy folytassam a kutatást. Egy holttestet megtalálni borzasztó, az embernek megszakad a szíve, és ugyanakkor meg is könnyebbül, hiszen végül is ez a dolga" - számolt be a búvár a francia hírügynökségnek. A 43 éves Fabio Paoletti kilenc éve szolgál az olasz tűzoltóság egyik különleges egységénél, s ezalatt már előfordult, hogy oszlásnak indult hullákat kellett kiemelnie hajóroncsokból. De olyan méretű roncsot, mint a közel 300 méter hosszú és 17 fedélzetet számláló Costa Concordiáé, még nem látott.

"Utat törni a törmelékek között nehéz és fárasztó. A látótávolságunk 10 és 80 centiméter között váltakozik, s a holttestek megtalálásához mindent ellenőrizni kell, beleértve az asztalterítőket és a szétszóródott ruhákat is" - mondja.
A biztonság kedvéért mindig párban merülnek, a sötét vízben csak igen lassan tudnak haladni, s gyakran olyan szűk helyeket is ellenőrizniük kell, ahová könnyű beszorulni. Cikk-cakkban úsznak, hogy biztosak lehessenek benne, teljesen bejárták a vizsgált helyiséget.

"Tizenöt perces merüléseket végzünk három oxigénpalackkal, amelyek közül egyet vagy kettőt mindig leteszünk az útvonal mentén arra az esetre, ha fogytán lenne a levegőnk. Ha nem érünk vissza időre, egy másik, a gumicsónakban várakozó búvár a keresésünkre indul" - meséli Paoletti. A Róma melletti Viterbébe való búvár azt mondja, mindig is víz alatti barlangok felfedezése volt a szenvedélye. Évente hatszor köteles részt venni a tűzoltók által szervezett szigorú gyakorlatokon.

"Az egyik legnagyobb veszély, hogy az ember belegabalyodik a vízben lebegő villanyvezetékekbe, a csípőfogó ezért a felszerelés elengedhetetlen része. Az edzéseken bekötött szemmel kell tudni kiszabadulni a ránk tekert vezetékekből" - mondja, és mindezt úgy, "hogy közben az ember ne vágja el a magával húzott biztonsági zsinórt, amely visszavezeti őt az útvesztő bejáratához".

Paoletti szerint - 11 nappal a szerencsétlenség után - nincs már esély arra, hogy további túlélőket találjanak. "Néha azt hisszük, hogy rábukkantunk egy újabb hullára, de aztán látjuk, hogy csak egy blúz, egy szemüveg vagy egy batyu tévesztett meg." A búvárok a jéghideg vízben két fejlámpa fényénél próbálják elkerülni az elszabadult székeket, s az utasok ezrei által széthagyott más tárgyakat, például kerekes székeket vagy babakocsikat.

A Paoletti által vezetett kilencfős csapat még mindig arra vár, hogy az olasz hadiflotta tengerészei mikrotöltetekkel lukakat robbantsanak a hajótörzsön, s a részletes tervrajzok alapján kívülről folytathassák az óriás luxushajó roncsainak átvizsgálását. Az átélt stressz kapcsán azt mondja, hogy folyamatosan a rendelkezésükre áll egy pszichológus, de még sohasem volt rá szükség. "Merülés közben nincs időd másra gondolni mint a feladatra - mondja. - Amikor meg hazaérsz, olyan kimerült vagy, hogy rémálmokhoz sincs erőd."